|

Balassi
Kard
Csapat
Alap
Visszhang
Fesztivál
Kapcsolat



|
Európai támogatók

A díjátadás a legendás Gellért szállóban Budán történik

Az orosz költőt 2008-ban a Malév utaztatta

A világhírű Herendi Porcelán
Manufaktúra 2001 óta egy-egy Balassi-szobrot ajándékoz az
európai irodalmi díjjal kitüntetett költőknek.

A merített papír okleveleket
kezdettől az Európa-szerte ismert szentendrei Vincze László
és Fiai Papírmerítő Műhely készíti.

A Balassi-kard
ötödik alkalommal történő átadása után antológiát jelentetett meg a
kuratórium, ebben Balassitól Utassyig nyolc költő öt-öt költeményét
ajánlották az olvasók figyelmébe. A kötethez Makovecz Imre írt előszót,
Zelnik József „Utószó helyett” különleges verset költött. A Kardtársak címmel 2001 nyarán a Kairosz által - Molnár Pál szerkesztésében
- kiadott kötet a XVI. században élt költő mai érvényességéről, sőt
modernségéről üzen.

Balassi születésének
négyszázötvenedik évfordulója alkalmából Puszt Tibor filmrendező és Molnár
Pál újságíró Kardtársak címmel – a Cívis Film közreműködésével –
dokumentumfilmet forgatott; ebben Balassi-díjas költők és a kuratórium
tagjai elemezték, mit jelenthet a balassiság a XXI. században.

Balassi-kard
borseregszemle

A „Balassi-kard”
mint borművészeti alkotások védjegye 2006-ban jelent meg. „Vitézek közt
ülvén kedvem ellen sincsen jó borral teli pohár” – írta a költő. Erre
utalva rendeztetik meg minden évben a Balassi-kard borseregszemle.
Ez a szakmai verseny borvidékről borvidékre, fajtáról fajtára vándorolva
kapcsolja be a borászokat az európai Balassi-hagyományba. Eredményeképp
egy-egy kiváló magyar borász a kardátadáskor megajándékozza a
kitüntetetteket a helyi hegyközségek képviselői és kuratórium borhoz értő
tagjai által kiválasztott csúcsminőségű borral. 2006-ban a
Balaton-felvidéki Tóth Sándor Főbora 2007-ben az egri
Dula Bence Egri hegybíró bora Bikavér
elnevezésű alkotása viselhette a

jelvényt.
2008-ban a villányi Szende Gábor 2008-os Kékoportója,
2009-ben pedig a szentantalfai Dobosi Dániel Zánkai Kéknyelűje, 2010-ben
a Varga Zoltán kései szüretelésű Olaszrizlingje szerzett jogot arra,
viselhesse a védjegyet a palackon, a kartonon, illetve a Balassi-kard borseregszemlén kivívott elsőséget
szerepeltesse a különböző borversenyeken elért sikerek lajstromán. A 2010-es
borseregszemlét a tokaji Áts Károly nyerte meg 2007-es
furmintjával, így ez a bajnokbor viselheti a Balassi-kard Furmint
címkét.

|
Tavaszváró borünnep
Vitézek közt
ülvén kedvem ellen sincsen jó borral teli pohár – írta a költő. Nem véletlen, hogy a Közép-Európában a bor
idénye a Bálint napi Balassi-fesztiváltól, február 14-étől Szent
Márton napjáig, november 11-éig tart. Az utóbbi esztendőkben
Magyarországon nemcsak a borbarátok, hanem az irodalmi hagyomány elevenen
tartói is fölidézik az európai költőóriást. A nagyváradi Kiss Stúdió
Színháztól a szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesületen, a mezőzombori
Balassi Kóruson át az esztergomi Féja Géza Közösségi Házig számos
művészeti, szellemi műhely rendezi meg derűs Balassi-ünnepségét ezen a
napon. Az elit gimnáziumokban a Balassi
versvár magasában mutatják be versmondói
képességüket a diákok. A Magyar Régizenei Társaság énekesei régi és újonnan
szerzett dallamokkal adják elő a Balassi-strófákat.
A fesztivál központi rendezvénye az európai
irodalmi díj,
a Balassi Bálint-emlékkard átadása a budai Gellért szállóban.
A Bálint nap a magyar virágkertészek ünnepe is: az
ő munkájukat és tudásukat nagyra becsülő honfitársak ezen a nagyon kifejezetten
ügyelnek arra, hogy hazai – azaz sokáig frissen maradó – virággal
köszöntsék szeretteiket.
Az európai színvonal elérését célul kitűző – vagy
már megvalósító – vendéglátóhelyek a borhagyományt az irodalommal
házasítják e nap estéjén, fölidézve Balassit: Jó borokkal töltett
aranyos pohárok járjanak mi közöttünk…


|